Bemutatkozás

Dr. Magony Sándor vagyok, 1968-ban születtem Szegeden. Általános és középiskolai tanulmányaimat Szegeden végeztem, majd felsőfokú tanulmányaimat 1987-ben kezdtem meg a Szegedi Orvostudományi Egyetem általános orvosi szakán. Az Egyetem utolsó évében Köztársasági Ösztöndíjban részesültem. Orvosi diplomámat 1993-ban szereztem meg summa cum laude minősítéssel. Nem sokkal ezt követően kerültem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Endokrinológiai Önálló Osztályára, ahol Julesz János és Szarvas Ferenc professzor uraktól nyílt lehetőségem az egyetemi évek elméleti tudásának elmélyítésére és a klasszikus endokrinológia gyakorlati elsajátítására.

Pályakezdő éveim alatt munka mellett orvos szakközgazdász diplomát szereztem 2003-ban. Szakvizsgát belgyógyászatból, endokrinológiából és klinikai farmakológiából tettem, majd később a diabetológia és hypertonológia licencvizsgát is megszereztem.

Fő betegellátó tevékenységem endokrinológiai és anyagcsere betegek kivizsgálása, kezelése és gondozása regionális vonzáskörrel, e mellett klinikai farmakológiai vizsgálatokban veszek részt vizsgálatvezetőként illetve társvizsgálóként. Magánorvosi tevékenységet 2007 óta folytatok.

A betegellátás mellett belgyógyászatot, endokrinológiát és klinikai farmakológiát oktatok az Egyetem graduális és postgraduális képzésében magyar és angol nyelven. 2017-től az Állami Egészségügyi Ellátó Központ orvosszakmai szakértőjeként az endokrinológiai telemedicinális rendszerek kidolgozásában veszek részt. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskolájának vagyok a hallgatója.

A civil szférában a Szentgyörgyi Albert Rotary Club tagjaként tevékenykedem. 2001 óta élek házasságban, Andreával két gyermeket nevelünk. Szabadidőm nagy részét családommal töltöm, az utazás és közös élmények gyűjtése a hobbim.

Szakmai önéletrajz

Születési hely, év hó, nap:

Szeged, 1968. október 08.

Egyetemi oklevél száma és éve:

Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar 1987-1993, általános orvos 95/1993.
Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar 2001-2003, orvos-közgazdász O/GY-27/2003.

Egyetemi doktori oklevél minősítése:

Summa cum laude

Munkahely és beosztása:

1993. szeptember 01 – 1994. február 14: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Kecskemét, Anaesthesiológiai és Intenzív Terápiás Osztály: orvos
1994. február 15 – 2007. november 30 SZTE ÁOK Endokrinológiai Önálló Osztály és Kutató Laboratórium:
1994 -1999 klinikai orvos
1999 – 2007 egyetemi tanársegéd
2007. december 01 – 2012. június 30. SZTE ÁOK I. sz. Belgyógyászati Klinika: klinikai szakorvos
2012.július 01 - jelenleg is SZTE ÁOK I. sz. Belgyógyászati Klinika: klinikai főorvos

Szakvizsga tárgya, oklevelének száma, éve:

belgyógyászat – 615/1999.
endokrinológia –1664/2001.
klinikai farmakológia – 699/2010.
diabetológia licencvizsga – 260/2015.
hypertonológia licencvizsga – 299/2015.

Állami nyelvvizsga bizonyítvány száma, fokozati és nyelvei:

orosz alapfok – 1988.
20411 középfok A angol – 1994.
03686 középfok B angol – 1995.
0076/2017 alapfok német – 2017.

Kitüntetetések, elismerések

The best practice leader award of the Faculty of Medicine, University of Szeged in 2010/2011.

Oktatási tevékenység:

Gradualis oktatási tevékenység:

1994 óta orvostanhallgatói gyakorlatok tartása belgyógyászat és endokrinológia témakörben magyar és angol nyelven az Általános Orvostudományi Karon.
2000 óta szakdolgozat konzulens magyar és 2001 óta angol nyelven az Általános Orvostudományi Karon.
2001 óta tantermi előadások tartása endokrinológia témakörben magyar nyelven az Általános Orvostudományi Karon.
2004 óta tantermi előadások tartása endokrinológia témakörben angol nyelven az Általános Orvostudományi Karon.
2010 óta tantermi előadások tartása belgyógyászat-endokrinológiai témakörben magyar nyelven a Fogorvostudományi Karon.
2011 óta szakdolgozat védési bizottság tagja angol nyelven az Általános Orvostudományi Karon.
2012 óta tantermi előadások tartása belgyógyászat-endokrinológiai témakörben angol nyelven a Fogorvostudományi Karon.
2015 óta tantermi előadások tartása klinikai farmakológiai témakörben magyar nyelven az Általános Orvostudományi Karon.

Postgradualis oktatási tevékenység:

Rendszeres aktív részvétel előadóként endokrinológiai témakörben az Endokrin centrumok endokrinológusok számára szervezett továbbképzésein 2004 óta.
Rendszeres aktív részvétel előadóként endokrinológiai témakörben belgyógyász szakvizsga előkészítő tanfolyamon 2006 óta.
Rendszeres aktív részvétel előadóként endokrinológiai témakörben belgyógyász szintentartó tanfolyamon 2009 óta.
Aktív részvétel előadóként endokrinológiai témakörben endokrinológiai szintentartó tanfolyamon 2010 óta.

Szakmai testületi tagság:

Magyar Orvosi Kamara

Tudományos társasági tagság:

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság
Magyar Diabétesz Társaság

Közleményjegyzék »

Betegellátó tevékenység

Az endokrinológia a belgyógyászat szűkebb, sajátos területe, mely a belső elválasztású mirigyek működésével foglalkozik ép és kóros körülmények között. A belső elválasztású mirigyek hormonokat termelnek, az így termelődött hormonok közvetlenül a vérpályába jutva fejtik ki hatásukat a szervezetben. A hormonális rendszer működésének fő feladata a szervezet anyagcsere folyamatainak az optimalizálása és a szervezet egységének és épségének a megőrzése a folyton változó külső és belső körülmények között.

Betegellátó tevékenységem a klasszikus endokrinológiai és anyagcsere betegek kivizsgálása, kezelése és gondozása:

  • agyalapi mirigy zavarok: hypophysis adenoma, akromegalia, prolactinoma, hypopituitarismus, vízanyagcsere zavarok és elektrolit eltérések, felnőttkori súlyos növekedési hormon hiány,
  • pajzsmirigy eltérések: pajzsmirigy túl és alul működés, pajzsmirigy göbös golyva, pajzsmirigy gyulladások, pajzsmirigy daganatok,
  • mellékpajzsmirigy betegségek, kalcium anyagcsere zavarok,
  • mellékvese betegségek: Cushing és Addison kór, Conn syndroma, phaeocromocytoma, mellékvese enzimzavarok,
  • férfi és női nemi működési zavarok, PCO szindróma, hirsutismus,
  • anyagcsere rendellenességek: cukorbetegség, inzulin rezisztencia, elhízás, zsíranyagcsere zavarok,
  • csontritkulás,
  • kromoszóma rendellenességek.

Elérhetőség

Dugonics téri Rendelő

6720 Szeged, Dugonics tér 11. I. emelet 7.sz.
Rendelési idő: hétfő és szerda 16.30 - 20.00 között
Előjegyzés: +36 30 6551412 (munkanapokon délután)
E-mail:
Facebook-oldalam »

Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Belgyógyászati Klinika
6725 Szeged, Kálvária sgt. 57.